18.rész - és vigyorogva megcsókolt

Sziasztok!

Először is, utólag is szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni az egyetlen Harry Edward Styles-nek! Másodszor, szerda van, tehát meghoztam az új részt, amelyre a pasi szemszögek túlsúlya lett a jellemző. Harmadszor pedig, köszönöm a kommentet, továbbra is várom a véleményeteket. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Épp sminkeltem a fürdőben, amikor megcsúszott a kezem, minek következtében a szemhéjam közepére került egy vastag, kék csík. Szitkozódva letettem a szemceruzát és a vatta után nyúltam. Rendbe hoztam, amit elbasztam azután átsétáltam a szobámba, ahol szembe találtam magam Niall-lel.

‒        Szia, felhoztam a reggelidet – bökött az éjjeli szekrényemen álló bögre felé.

‒        Köszönöm – mosolyogtam rá halványan. Jót jelent, hogy most itt van?

A tekintetemet rajta tartottam és ő sem nézett el rólam, de így időközben kínos csend állt be közénk. Azon törtem a fejem, mit mondhatnék, amivel meg tudnám ezt szüntetni, de ő jött fel hozzám, ő az, aki még mindig itt áll, tehát ő akar valamit tőlem, neki kellene most megszólalnia.

‒        Ha megittad, gyere le, nemsokára indulunk – mondta lassan. Ezek szerint még nem áll készen.

‒        Oké – válaszoltam, megerősítésként pedig bólintottam is.

‒        Zayn beszélt velem – kereste a tekintetemet.

‒        Haragszol rám? – bukott ki belőlem.

‒        Nem. Örülök, hogy az igazat mondtad, de attól még…

‒        Tudom – szakítottam félbe – És sajnálom.

‒        Ne kérj bocsánatot azért, amit nem érzel! – Szerintem te sem szeretsz engem, csak az újdonság erejével hatok rád, ezért hiszed, hogy érzel valamit.

‒        Oké, akkor nem kérek, de rendben leszünk mi így?

‒        Igen, és szeretném, ha tőlem tudnád meg, hogy holnap találkozni fogok a barátnőddel.

‒        Tényleg? – csillant fel a szemem. Ez az! Macy nem is említette, pedig ez aztán hír értékű.

‒        Igen.

‒        Ez szuper! – lelkendeztem.

‒        Te most komolyan örülsz ennek? – kérdezte elképedve.

‒        Hát persze! A legjobb barátnőmről beszélünk és én örülök annak, ha boldognak tudhatom őt – mondtam mosolyogva, majd elvettem a bögrét az éjjeli szekrényről.

‒        Nagyon jó barátnő vagy.

‒        Tudom – vigyorogtam rá. Macy imádja Niallt, remélem, hogy összejönnek.

Megittam a kakaómat, és Ni felé fordultam.

‒        Annak jeléül, hogy a dolgok most talán rendben vannak köztünk, megölelhetlek? – néztem rá reménykedve.

Bólintott egyet és közelebb merészkedtem. Hozzábújtam azután szorosan átöleltem, amit gyorsan viszonzott.

‒        Cicalány gyere, mindjárt… – lépett be Harry a félig nyitva felejtett ajtón.

Majd megakadt a szeme ölelkező kettősünkön, a mondatát pedig félbehagyta. Megint láttam azt a megmagyarázhatatlan villanást a szemében, ahogy lassan elhúzódtam szöszitől.

‒        Azonnal megyünk – mondtam.

Felvettem egy kiskabátot és a vállamra dobtam a táskámat, amibe előzőleg beletettem a telefonomat. Majd a két fiú kíséretében lementem a földszintre, ahol a többiek már csak ránk vártak.

Szombat este koncert lesz, ezért már elkezdtek próbálni. Ma én is elkísérem őket. Végre láthatom, hogyan is zajlik egy One Direction próba, valamint közelebbről megismerhetem a zenekart is.

A próba helyszíne egy nagy hangárhoz hasonlított leginkább. Tele volt mindenféle kábellel a padló, ezért nagyon kellett figyelnem, hogy hova lépek. Engem a „színpaddal” szemben leültettek, így én képviseltem a teljes közönséget. Tök jó volt, mert tulajdonképpen minden dalukat csak nekem játszották el. A számok közti szövegeiket is elgyakorolták és az interaktív részeknél nekem kellett válaszolgatnom.

A próba alatt kizárólag egy embert figyeltem huzamosabb időközönként. Ő pedig nem más volt, mint Josh. Valamiért rám különleges hatással van minden fiú, aki tud hangszeren játszani, főleg ha az dob. Próbáltam nem nyáladzani miközben néztem őt, de úgy éreztem, ha még egyszer beletúr a hajába, lefolyok a székről. Szinte minden egyes ilyen gyengébb pillanatomnál Harry valamilyen módon kitakarta Josh-t, ami egy idő után idegesítővé vált.

Miután megebédeltünk, a srácok visszaálltak próbálni. Meghallottam a Little things dallamát felcsendülni, amikor is gyorsan előkaptam a telefonom, feloldottam a képernyőzárat, vakut kacsoltam és ritmusra lóbálni kezdtem a kezem. Ahogy vége lett a számnak, Zayn kezdett el beszélni:

‒        Emily, neked és Louis-nak mindjárt mennetek kell. Mi a kedvenc dalod? Azt még elénekelnénk neked.

‒        A More than this – kiabáltam.

‒        Oké, akkor most figyelj! – mondta Liam, majd belekezdett a dalba.

Olyan szépen szólt és annyira meghatott, hogy mindegyikük kereste a tekintetem, miközben a szólóját énekelte, hogy végül csak megkönnyeztem az előadást.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

~ Harry ~

‒        Ma este úgy tűnik, ketten leszünk – mondtam Emily felé fordulva.

‒        Hogyhogy?

‒        A többiek nem lesznek – értetlenül nézett rám, majd feléjük fordult kérdő tekintettel.

‒        Danielle-lel leszek.

‒        Eleanorral vacsorázni megyünk.

‒        Perrie-vel nála leszünk.

‒        Én moziba megyek – válaszoltak egymás után.

‒        Egyedül? – kérdezte Liam.

‒        Nem.

‒        Randi lesz? – tette fel a kérdést Louis, mire mindenki kíváncsian fordult Nialler felé, a válaszra várva.

‒        Nem, csak barátok vagyunk, azt hiszem – mondta zavartan mosolyogva. Mi is volt annak a lánynak a neve? Macy, asszem. Emily mindentudóan mosolygott – elvégre az ő barátnője volt – de volt valami fura csillogás a szemében. Szerintem féltékeny, amihez semmi joga sincs, hiszen ő volt az, aki kikosarazta szegény Niallt.

‒        Én elmegyek az egyik bárba, van kedved velem jönni? – kérdeztem. Nem lenne fair, ha itt hagynám egyedül, ugye?

‒        Oké, benne vagyok! – vágta rá, ezzel pedig sikerült meglepnie. Udvariasságból kérdeztem, nem hittem, hogy velem jön.

‒        Vigyetek gumit! – kiáltott fel Louis.

‒        Kapd be Lou, jó mélyen és vastagon! – nézett rá szúrósan Em, majd felállt és elhagyta a nappalit. Túlérzékeny. A barátja említette.

‒        Ne hagyd, hogy leigya magát! – figyelmeztetett Liam.

‒        Nem hiszem, hogy gond lenne, nem olyan lánynak tűnt, eddig sem.

‒        A múltkor is megcsúszott a pohár – emlékeztetett Zayn. Igen, pár napja az egyik este iszogattunk kicsit és Emily belelendült.

‒        Shane is említette, hogy szokott inni és néha túlzásba is viszi – érvelt Niall. Igazat kellett adnom nekik, de én nem fogok vigyázni rá, nem vagyok az apja. Egyébként is, én szórakozni megyek.

‒        Nincs kedvem bébiszittert játszani – nyögtem ki.

‒        Te hívtad el – mondta a fekete hajú bandatársam – Fogd fel úgy, mintha a nem létező húgodra vigyáznál – tanácsolta. Mélyet sóhajtottam:

‒        Rendben, odafigyelek rá – adtam be a derekam. Úgy se fogok.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Kilencre kitisztult a ház. Louis elment Ellel a vacsorára, Zayn autóba ült és meg sem állt Pezz házáig. Dani pedig eljött Liamért. Niall volt az utolsó, aki lelépett. Felment Emhez, hogy elköszönjön tőle, majd lefelé jövet ezt velem is megtette. Nem volt túlságosan kiöltözve. Kopogtattam Emily ajtaján.

‒        Nem! – csilingelte édes hangján.

Lenyomtam a kilincset és bedugtam a fejem. Nem láttam őt, ezért leültem az ágyára, háttal a fürdő ajtónak.

‒        Készülődsz? – kérdeztem.

‒        Ugye nem vagy bent a szobában?!

‒        De igen, miért? – kérdeztem szemtelenül, élveztem, hogy hallhatóan zavarban volt.

‒        Mintha azt mondtam volna, hogy nem – magyarázta bentről.  Elfordult a kulcs a zárban és Emily kidugta a fejét. Egy rózsaszín törölközőbe volt csavarva, ami illett az egyéniségéhez.  – Odaadnád nekem azokat, ott? – mutatott a szekrényen lógó ruhadarabokra.

‒        Persze – mondtam, azután vállfástól átnyújtottam neki.

‒        Köszönöm – megfordult, az ajtót pedig visszazárta.

 Hallottam, ahogy valami nagy csörömpöléssel földet ért.

‒        Ott rohadj meg! – szűrődött ki a fürdőből.

Tíz perc múlva kijött, blúz meg szoknya volt rajta és nem túl sok smink.

‒        Szép vagy! – szaladt ki a számon.

‒        Köszi – mosolygott zavartan – Mehetünk? – terelt gyorsan.

‒        Igen – felkapott egy pulcsit, majd lementünk a földszintre.

Elvettem az egyik kocsim kulcsát és kisétáltunk a sötét éjszakába. Az egyik kedvenc szórakozó helyemre vittem, nem túl messze a házunktól. Ismerem a kidobó srácokat, ezért gond nélkül beengedtek minket. Odabent még nem voltak sokan, én pedig egyből ismerős arcok után kezdtem kutatni. Találtam is párat és gyorsan meg is indultam feléjük. Csatlakoztam az asztaltársasághoz. Rég láttam már Edet meg a haverjait, mert mostanában sok volt a próba, meg a többi kötelezettség. A legutóbbi szünetünkben pedig nem jutott időm, arra, hogy találkozzak velük. Lekezeltem velük, aztán sörözgettünk meg beszélgettünk. Eltelt így egy jó másfél óra, amikor kiabálásra lettünk figyelmesek. Egy pasi rángatott egy barna hajú lányt. Bassza meg! Emily! Róla teljesen megfeledkeztem. Odarohantam az őket körülvevő tömeghez.

‒        Nem akar veled menni te paraszt, nem érted??!!!!! – kiabálta egy lány.

‒        Menj haza ribanc, ő velem jön! – kiabált vissza a srác. Végre megláttam a lány arcát, akit a karjánál fogva rángatott kifelé. Nem ismertem, ellenben a másikat, aki kiabált vele őt igen.

‒        Engedd el, most rögtön! – utasította Em.

‒        Velem jön, értetted?! – rángatta tovább.

Emily nekiszaladt, azután a jobb öklével orrba vágta a pasit. Ő a földre esett és magával rántotta a csajt is. Em talpra állította a lányt, a srác orrából pedig ömleni kezdett a vér. Megindultam feléjük és kirángattam mindkettejüket a bárból, Ed követett minket kifelé.

‒        Ez meg mi a franc volt?!? – kiabáltam rá, és csak akkor vettem észre rajta, hogy többet ivott, mint kellett volna.

‒        Erőszakoskodott Brookkal – védte magát.

‒        De akkor sem kellett volna verekedned. Te is kaphattál volna.

‒        Engem is elvihetett volna – ágált tovább.

‒        Legközelebb szólj nekem!

‒        Ó, igen? Nagyon úgy tűnt, hogy téged nem érdekel, mi van velem – vágta hozzám sértődötten.

‒        Nyugodjatok meg! – szólt ránk Ed, és ellépett a döbbenten álló Brook mellől.

‒        Ed ő itt Emily, tudod a táncos lány, Em ő itt Ed Sheeran – mutattam be őket gyorsan. Kezet ráztak.

‒        Gyere, hazaviszlek! – mondtam neki.

‒        Jó, de vissza kell mennem.

‒        Megyek én is.

Felszedte a táskáját és a pultos sráctól visszakérte a pulcsiját is. Valamit felhajtott, aztán elhagytuk a helyet. Addigra a pasasnak nyoma sem volt. Biztos szarul esett neki, hogy egy csaj elintézte.

‒        Én hazaviszem Brookot – mondta Ed. Nocsak, ilyen gyorsan összeismerkedtek?

‒        Köszönöm – hálálkodott Emily.

Megölelte a lányt, aztán elköszönt tőle. Beültünk a kocsiba és bekötöttük az öveinket. Ő egész idő alatt csak kifelé bámult az ablakon. Már azt hittem, bealudt.

Megálltam a felhajtón és gyorsan kiszálltam. Az autó túloldaláról puffanás hallatszódott, majd röhögés. A járművet megkerülve odamentem hozzá. Felsegítettem a földről, felkaptam és úgy vittem fel egészen az emeleti szobámig. A lábammal belöktem az ajtót, a kezemben küzdő lányt pedig az ágyra dobtam. Felült és kezével magához hívott, miközben egyfolytában csak nevetett. Vajon mit ivott, amitől ennyire hülye? Mellé ültem, ő pedig mohón a számra tapadt. Nagyon nehezen álltam meg, hogy ne engedjek a kísértésnek.

‒        Emily hagyd abba! – kiabáltam rá, miután eltoltam a számtól.

‒        Miért? Talán nem akarod? – kérdezte szórakozottan.

A beszéde érthető volt, mégis tudtam, hogy be van csiccsentve, az arca pirossága, a szeme tompa csillogása és az állandó nevetése erre engedett következtetni. De múltkor, amikor ivott nem mozdult rá egyikünkre sem, csak megállás nélkül nevetett, alig kapott levegőt.

‒        Ez a piától van?

‒        Lehet – mászott közelebb hozzám.

‒        Nem! – álltam fel hirtelen – A saját érdekedben maradj ott! – utasítottam.

Elővettem a telefonom és végső soron felhívtam Danielle-t, bár magam sem tudom, miért pont őt.

‒        Kit hívsz? – kíváncsiskodott.

‒        Danit, de felvehetné már – idegeskedtem, közben az egyik szemem rajta tartottam.

‒        Szerintem most nyelt félre szegény – nevetett fel. Rossz az, aki rosszra gondol, igaz? Elhessegettem a gondolatot. Ha ő nem, akkor majd „apa”. Két csörgés után felvette.

‒        Mi a baj?

‒        Liam, elcsesztem.

‒        Mi?

‒        Részeg és hát izé… be van indulva.

‒        Mondtuk, hogy vigyázz rá! – kezdte egyből.

‒        Tudom, de nem figyeltem.

‒        Hagyd már őket dugni! – kiabált Emily – Lehetne egy jó estéjük, te meg baszogatod őket. Tedd már le!

‒        Fogd már be a szádat! – fordultam hátra. Kikapta a telefont a kezemből és belekiabált:

‒        Felejtsd el, amit mondott! Hajrá Liam, én szurkolok nektek! – megpróbáltam visszaszerezni tőle, de felugrott az ágyra.

Utána mentem, és a lábánál fogva elrántottam, majd fölé másztam. Meglepetten nézett rám, és kiesett a kezéből a telefonom. Egy kaján vigyor jelent meg az arcán, majd átdobta a lábát a derekamon és fölém kerekedett. Levette a blúzát és vigyorogva megcsókolt, mire eltoltam a számtól:

‒        Megmondtam, hogy nem!

‒        Igen? Ide lentről más információkat kapok – mosolyogva csúsztatta le a kezét ágyékomra. A francba! A testem mást akar, mint az eszem. Részeg, nem fogom kihasználni a helyzetét.

‒        Részeg vagy – nyögtem, ahogy odalent simogatott.

‒        Meglehet, de ez… – mint egy darab falevél úgy hullott rám. Lelöktem magamról:

‒        Hát én nekem ebből elegem van!

~ * ~ * ~ * ~ * ~

~ Niall ~

Hazafél tartottam a randimról, vagyis a mozizásból, amiből vacsorázás lett, végül pedig egy séta, egy jó nagy séta. Jól éreztem magam Macyvel, nagyon aranyos lány, egész este kedves volt és érdeklődő. Azt hiszem, nem véletlen, hogy ő és Em barátnők, sok mindenben hasonlítanak egymásra.

Leparkoltam a ház előtt, észlelve, hogy Harry kocsija a garázsfelhajtón állt. Szinte mindig kint hagyja és ez egyben azt is jelenti, hogy már itthon vannak. Beletettem a kulcsot a zárba, de fura mód nem volt rá szükség, mert az ajtót nyitva találtam. Ledobtam a cipőmet meg a pulcsimat, majd megindultam az emeletre. Kopogás nélkül rontottam be bandatársam szobájába:

‒        Mi a…?– az ágyon Emily aludt szoknyában meg melltartóban. Közelebb léptem hozzá és megcsapott a szesz szag – Szóval ilyen, ha Harry vigyáz egy lányra – állapítottam meg félhangosan. De ő hol a francba lehet?

Elindultam a földszintre és egyből a konyhába mentem. Az ajtó résnyire nyitva volt, belöktem. Megcsapott a szesz erős szaga. Hazza az asztalra borulva feküdt, körülötte pedig üvegek voltak. Félig üres és teljesen üres üvegek. Az asztal ragadt a ráömlött piától. A kezében egy poharat szorongatott, nem vette észre, hogy bejöttem.

‒        Jól vagy? – kérdeztem halkan. Mocorgott kicsit, majd felemelte a fejét.

‒        Niall, te itt? Nem kéne a lánnyal lenned?

‒        Már haza vittem. Mi történ Emmel? – ültem le az egyik székre vele szemben.

‒        Kivel?

‒        Emilyvel, tudod, fent fekszik az ágyadban – Próbáltam segíteni neki.

‒        Ja, tényleg! – csapott a homlokára.

‒        Mi történt vele? – próbáltam kiszedni belőle valamit.

‒        Elvittem a bárba aztán veszekedésbe keveredett. Behúzott egy srácnak és részeg is volt.

‒        Az nekem is feltűnt, bűzlik a piától – tájékoztattam.

‒        Utána hazahoztam és és…

‒        És?

‒        Felkínálta magát, tiszta dilis volt.

‒        De ugye nem? – Rákérdeztem, bár a szoba és Em állapota nem ezt sugallta. Gondolom, ha megtörtént volna, akkor őt sem itt találom meg.

‒        Nem! – tiltakozott hevesen – Nehéz volt, de nem értem hozzá, úgy nem – Neki is tetszik Emily.

‒        Aztán lejöttél piálni, eltaláltam?

‒        Ja.

‒        Akkor most tűnés fölfelé, fürödj meg, aztán feküdj végre le! – utasítottam.

‒        Igenis, anya – mondta gúnyosan, majd lassan indult meg, kissé részegesen.

Felmentem vele, hogy beküldjem a fürdőbe. Megpróbáltam felébreszteni Emet, de nem ment, ezért felnyaláboltam és átvittem a szobájába. Lefektettem az ágyára és levettem a szoknyáját, majd ráerőszakoltam a hálóingét. Vajon holnap mire fognak emlékezni ebből az egészből?