36.rész - szeretném, ha elkísérnél rá

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek nagyon jól telik a hete. Már csak 7 nap és nyári szünet, gondolom, nagyon várjátok már. Van már valami tervetek a nyárra? :)
Megint eltelt egy hét és ismét szerda van, ami azt jelenti, hogy megérkeztem a történet folytatásával. Ha tetszett a rész pipálj, kommentelj vagy iratkozz fel! Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Idegesen próbáltam kiszállni a kocsiból. Arrébb túrtam a fehér ruhámat és a szintén fehér cipőm sarka hangosan koppant a járda kövén. Apa is kiszállt a kocsiból, és nagy mosollyal az arcán lépett oda hozzám. Macy, a tanúm, kipattant a másik autóból. Felém szaladt lila ruhájában, kezében a rózsaszín csokrommal. Megigazította a ruhámat, kezembe adta a virágcsokrot, azután rám terítette a fátylamat. Izgatottan nézett végig rajtam, majd megölelt. Megkondultak a harangok. Apába karoltam, miközben elindultunk felfelé a templomba vezető lépcsőn, ami csak pár fokból állt. Az ajtó előtt felsorakoztak a koszorúslányok és a kísérőik. Lassan elindultak befelé, és a kisebb lányok virágszirom szórásba kezdtek. Orgonajáték kísérte a bevonulást. Mindenki állt. Félúton jártunk már, a koszorúslányok mind ott voltak az oltárnál. Láttam Harryt, vadul mosolygott rám. Ott állt mellette a többi fiú is. Én ezt nem akarom. Mit keresek én itt? Kicsúszott az ujjaim közül a csokrom, és leesett a lábaim elé. Nem akarok itt lenni. Apa elengedett, ahogy lehajolt a csokorért. Megfordultam és visszanéztem az ajtóra. A tömeg mozgolódni kezdett. Kiszedtem a fátylat a kiengedett hajamból miközben elkezdtem szaladni. A fehér anyag kicsúszott a kezemből, ahogy kiértem a szabadba. Megemeltem a szoknyámat, aztán lerobogtam a lépcsőn.

‒        Emily! – hasított a levegőbe apa kiabálása. Nem foglalkozva vele nyitottam ki a kocsi ajtaját.

Az ébresztő hangja szakította meg az álmomat. A szekrényhez nyúltam, hogy elnémítsam a telefonom. Átfordultam a másik oldalra és közelebb bújtam Harryhez. Meztelen testünk egymáshoz simult és kaptam egy puszit a hajamba.

‒        Jó reggelt! – motyogta.

‒        Neked is – suttogtam.

‒        Baj van? Nagyon hevesen ver a szíved – húzott közelebb magához.

‒        Csak rosszat álmodtam – ráztam meg a fejem.

‒        Elmondod, mi volt?

‒        Nem – fúrtam fejem a mellkasába.

‒        Hova dobtad el tegnap az alsómat? – kérdezte témát váltva.

‒        Nem tudom – motyogtam.

Tegnap este megleptem Cicust egy kis vacsival, miután eljöttem Louis-tól. Haz a barátaival volt, ezért mindent nyugodtan el tudtam rendezni. Mire hazajött, átöltöztem egy elég keveset takaró mini ruhába. Majdnem nem lett semmi a vacsorából.

‒        Mennünk kéne – Cicus hangja kirángatott a gondolataimból.

‒        Nem akarok – nyöszörögtem.

Hazza felült, így magával húzott engem is. Lecsúszott rólam a takaró, minek következtében kirázott a hideg. Kimásztam az ágyamból és nagyon gyorsan felöltöztem. Cicus elfoglalta a fürdőt, ezért lementem a konyhába, hogy megcsináljam a kakaót mindkettőnknek. Kissé fura volt, hogy teljesen egyedül voltunk ebben a nagy házban. Harry hamarosan megérkezett, aztán megreggeliztünk. Ezután felmentem a fürdőbe rendbe tenni magam. Összeszedtem a cuccom és lementem a nappaliba Harryhez.

‒        Indulhatunk? – álltam meg mellette.

‒        Igen – vette el a kulcsot a kávézó asztalról.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

‒        Oké, akkor nyújtással kezdünk, ahogy szoktunk – mondtam, mikor göndörke belépett a terembe, immár átöltözve. Zenét kapcsoltam és mindketten átmozgattuk magunkat.

‒        Én kész vagyok – szólalt meg Haz.

‒        Biztos? Nem akarom, hogy lesérülj – pillantottam rá.

‒        Tuti.

‒        Ha megsérülsz egy héttel a műsor előtt, esküszöm, még meg is verlek! – fenyegettem meg.

‒        Cica, nyugi! – állt elém – Minden rendben lesz – adott egy apró puszit a számra. Hátra léptem.

‒        Kezdjük el! Először vegyük át az emeléseket! – kértem, ahogy másik zenét indítottam.

‒        Kezdhetnénk inkább a lépés sorokkal? – hallottam a hangját a hátam mögül.

‒        Persze – mosolyogtam rá.

A lépéssorokban rengeteg forgás van. Harry többnyire csak mögöttem sétál, én viszem a tánc oroszlán részét. Az emelésekben és néhány más mozdulatban mutatkozik csak meg igazán, hogy mennyit is ért valójában ez a két hónapnyi próba.

‒        Ezt nem érzem jónak, ugorjunk neki még egyszer! – kértem.

‒        Oké – fogta meg a kezem újra. A negyedik forgás után megszólaltam:

‒        Állj meg! – szorítottam meg a kezét.

‒        Nem jól csinálom? – húzódott el tőlem. Megráztam a fejem. Furán kavargott a gyomrom.

‒        Nem érzem túl jól magam – indultam meg az öltözők felé.

Hallottam Harry lépteit mögöttem. Bementem a helyiségbe és gyorsan kinyitottam az ablakot. Felültem az ablakpárkányra. Hazza pár perc múlva utánam jött, a kezében egy üveg ásványvízzel. Lecsavarta a kupakját, majd felém nyújtotta az üveget:

‒        Igyál egy kicsit – kérte. Elvettem tőle és lassan belekortyoltam. Nem értem, miért vagyok rosszul.

‒        Köszönöm – adtam vissza neki az üveget.

‒        Azért vagy rosszul, mert ideges vagy a tánc miatt? – kérdezte. Megráztam a fejem. – Akkor esetleg amiatt, hogy találkozni fogsz anyával? – tekintetünk találkozott.

‒        Nem hinném, hogy bármiféle idegesség okozná – válaszoltam. Nem vagyok ideges. Lehet, hogy csak összerázott az autóút. Vagy csak túl sok volt a forgás.

‒        Biztos? – méregetett gyanakvóan. A kintről beáramló hideg levegő hatott: a rosszullét kezdett elmúlni.

‒        Igen – leszálltam a párkányról – Azt hiszem, folytathatjuk.

Visszamentünk a próbaterembe, aztán átvettük az emeléseket. Ezután többször is eltáncoltuk az egész táncot. Nem lettem újra rosszul.

A próba után visszamentünk a házba és összepakoltunk az útra. Már csak néhány dolog volt, amit még el akartam tenni, amikor Haz belépett a szobámba. Leült az ágyamra és egy darabig engem figyelt, majd elkezdte bámulni a falon lévő képeimet.

‒        Cica, ki az a fiú, akivel a biciklis képen csókolózol? – kérdezte kíváncsian. Vártam már, hogy mikor fogja megkérdezni.

‒        Shane az – pillantottam a képre.

‒        Ha már nem vagytok együtt, miért teszed ki? – faggatott. Féltékenység szagot érzek.

‒        Ennek a képnek története van – mosolyodtam el – Nem sokkal azután készült, hogy járni kezdtünk Shane-nel. A mama halála után ő lett az én lelki támaszom. Együtt jártunk BMX-ezni. Ezt a trükköt jó ideig gyakoroltuk, és ez a kép azt örökíti meg, amikor először és egyben utoljára sikerült megcsinálni.

‒        Utoljára? – pillantott rám kíváncsian.

‒        Igen – mosolyodtam el – Miután elkészült a kép elestünk és bele állt a hasamba a bicikli kormány. Így tört ketté a BMX-es karrierem. Soha többet nem ültem ilyen biciklire.

‒        Nem lett semmi bajod?

‒        Nagyon fájt, de igazából nem – vontam vállat.

‒        És te ennek örülsz? – kérdezte fájdalmas arckifejezéssel.

‒        Ez egy vicces emlék. Szeretem, időről időre felemlegetjük a barátainkkal – mosolyogtam.

‒        Fura vagy.

‒        És erre csak most jöttél rá? – vigyorogtam. Kinyújtotta a kezét és magához húzott.

‒        Szeretlek!

‒        Én is szeretlek – csókoltam meg – Szeretnéd, ha levenném a képet? – húzódtam el tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.

‒        Nem – rázta meg a fejét.

‒        Biztos? – fürkésztem az arcát.

‒        Igen – nézett bele barna szemeimbe – Indulnunk kell – adott egy apró csókot az ajkaimra.

Az úti célunkhoz közeledve egyre jobban növekedett bennem a félelem. Harry érezte, hogy feszült vagyok, ezért próbált beszélgetést kezdeményezni, de nem épp a legjobb témát találta meg.

‒        Cica, huszadikán lesz a filmünk premierje és szeretném, ha elkísérnél rá – kezdte. Rápillantottam, így pár másodpercre íriszeink találkoztak. – De nem úgy, ahogy te gondolod. A barátnőmként szeretnélek odavinni – folytatta. Nem vagyok jól.

Körbe néztem. Az úton csak mi haladtunk, közel s távol egy autó sem volt.

‒        Álljuk meg! – kértem határozottan.

Hazza gyorsan megállt az útszélén. Kiszálltam a kocsiból és leültem mellé a földre. Hirtelen nagyon erős hányinger tört rám. Utálom, hogy az idegesség tízből nyolcszor ezt csinálja velem. Azt hiszem, a mai próbán is inkább ez volt a baj, pedig akkor egyáltalán nem éreztem magam idegesnek. Úgy tűnik, dolgozik a tudatalattim. Félek attól, hogy, mit fog szólni hozzám az anyukája, erre még a film premiert is felhozza.

‒        Mit adjak oda? – ült le mellém, kezében a táskámmal.

‒        A vizemet meg a hányinger csillapítót – túrtam bele a hajamba. Kivette az üveget, lecsavarta a kupakját, majd a kezembe adta.

‒        Tessék.

‒        Köszönöm – vettem el tőle. Ittam egy kortyot, majd az általa adott gyógyszert bevettem anélkül, hogy megnéztem volna, mi az.

‒        Sajnálom. Nem azért hoztam fel, hogy kiborítsalak – csúszott közelebb hozzám.

‒        Tudom – ittam bele a vizembe. Visszaadtam az üveget.

‒        Korábban is fel akartam már hozni – vallotta be.

‒        Korábban is kérdezni akartam már. Nektek már nincs a filmmel semmi dolgotok? – pillantottam rá.

‒        Valójában nincs. Mire ideértél már mindent felvetettek velünk, amit akartak. Elég hosszú időt szántak arra, hogy összevágják és finomítgassanak rajta, de ehhez mi már nem kellünk – magyarázta – Szabaddá akartak tenni minket a tánc és a koncertek miatt.

‒        Értem – motyogtam.

‒        Jobban érzed magad? – simította a kezét a kézfejemre. Összefontam az ujjainkat.

‒        Kezdek megnyugodni – dőltem rá a vállára.

‒        Tudod, anya nem fog rólad semmit sem mondani.

‒        Ezt, hogy érted? – ráncoltam a homlokom.

‒        Soha nem mond semmit a barátnőimről. Egyszer megkérdeztem, miért nem. Azt válaszolta, hogy amíg boldognak lát, addig szeretni fogja azt, akit választok – magyarázta.

‒        Hű, anyukád nagyon… diplomatikus.

‒        Sosem bírál, és ezt nagyon szeretem benne – mosolyodott el. Ültünk még ott egy darabig az út szélén, majd tovább indultunk.

‒        Cica, cica – éreztem, hogy Harry rázza a vállam – Ébredj!

Lassan kinyitottam a szemem és megláttam Hazza mosolygós arcát. Megdörzsöltem a szemeimet.

‒        Mennyit aludtam?

‒        Úgy egy órát – mosolygott rám. Az sok.

‒        Te a nyugtatóból adtál nekem?! – néztem rá szúrósan.

‒        Lehet – vigyorgott rám.

‒        Harry! – löktem meg a vállát.

‒        Csak neked akartam jót – puszilta meg a homlokom.

‒        Hagyjál! – toltam el magamtól. Kinevetett.

Kinéztem a kocsi ablakán. Láttam egy nagyon szép házat, cuki kis terasszal.

‒        Mehetünk? – figyeltem fel Haz hangjára.

‒        Igen – bólintottam.

Mindketten kiszálltunk, aztán kivettük a cuccainkat. Harry előre ment és kinyitotta az ajtót. Lassan, kicsit félve léptem be a házba. Megálltunk az előszobában.

‒        Itthon vagyok! – kiabálta el magát Hazza.

Mozgolódás hallatszódott balról, majd Anne megjelent az ajtóban. Harryhez szaladt és szoros ölelésbe vonta a kisfiát. Mosolyogva néztem a jelenetet, olyan aranyosak voltak így együtt. Cicus lassan elhúzódott és bemutatott minket egymásnak. Halkan üdvözöltem Anne-t, aki mosolyogva közeledett felém.

‒        Nagyon örülök, hogy végre találkoztunk – a hangja őszintének tűnt. Váratlanul megölelt, mire segélykérőn néztem Harryre.

‒        Én is nagyon örülök – mondtam zavartan. Nem vártam, hogy megölel.

Anne elengedett, én pedig tettem pár bizonytalan lépést Haz felé. Ő láthatóan jól szórakozott zavaromon. A szülőknek való bemutatkozás nem szokott valami jól menni.

‒        Robin és Gemma hol vannak? – kérdezte Hazza. miközben összefonta az ujjainkat.

‒        Gem az emeleten, Robin pedig boltba ment – tájékoztatott minket.

‒        Felvisszük a cuccainkat – szólalt meg Harry, mire az anyukája mosolyogva bólintott és eltűnt ugyanazon az ajtó mögött, ahonnan az előbb előbukkant.

Cicus az emeletre vezető lépcső felé invitált. Fent egy kis folyosó volt, ahonnan több szoba nyílt. A falakon képek voltak, amik többnyire az egész családot ábrázolták. Haz az utolsó ajtóhoz vezetett, majd benyitott és előre engedett. Egy nem túl nagy, kamasz fiú szobába léptem be. A falak kékek voltak és néhány énekes, meg banda posztere díszítette őket. Nem volt neki túl sok belőlük, ellenben az én szobám falai otthon tele voltak ilyesmivel. Volt bent egy nagy ágy, ami be volt vetve. Anne biztosan készült arra, hogy jövünk, mert minden nagyon tiszta volt. A bent lévő két szekrényen, meg az íróasztalon apró mütyürök voltak. Valamint szemet szúrt az is, hogy volt néhány könyve is. Lepakoltuk a táskáinkat és göndörke kinyitotta az ablakát, ami a hátsó udvarra nézett.

‒        Merre van a mosdó? – kérdésemre felém fordult.

‒        Gyere, megmutatom – fogta meg a kezem.

Anne csinált uzsonnára kis szendvicseket, amiket a nappaliban fogyasztottunk el. Ez lehetőséget adott arra, hogy nyugodt körülmények között összeismerkedjek Harry családjával. Az anyukája tényleg úgy viselkedett, ahogy Cicus mondta. Nagyon barátságos, nyitott személyiség és egyfolytában mosolyog. A mosolya pedig egy az egyben olyan, mint a fiáé. Robin is nagyon kedves ember, habár nem beszélt valami sokat. Gemma viszont eléggé távolságtartó volt velem. Nem valami sokat kérdezett tőlem, de úgy éreztem, minden rezdülésemet figyelte. Főleg olyankor, amikor Hazzával összenéztünk valami miatt. Bizalmatlanságot éreztem felőle, aminek az okában nem voltam biztos. Nem tudtam eldönteni, hogy alapból ilyen vagy csak azért viselkedik így velem, mert már túl sok barátnővel találkozott, és ők nem voltak valami sokáig az öccse mellett. Összességében azért sikernek könyveltem el a találkozást. Szerencsére nem csináltam vagy mondtam semmi olyat, amivel leégettem volna magamat vagy Harryt. A délutánunk ilyen beszélgetősen telt, de a vacsora után végre kettesben tudtunk maradni a szobájában. Az ágyban feküdtünk betakarózva, amikor már nem bírtam tovább.

‒        Cicus, Gemma miért ilyen velem? – billentettem felé a fejem.

‒        Ő kissé kritikus a barátnőimmel. Először inkább csak megfigyel…

‒        Igen, ezt tapasztaltam – szakítottam félbe.

‒        Aztán majd el fogja mondani nekem, hogy mit gondol rólad – folytatta.

‒        Féljek?

‒        Hát, voltak már olyanok, akik nem tetszettek neki.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Szombaton viszonylag korán keltünk fel. Harry szeretett volna kicsit megismertetni Holmes Chapel-lel. Az anyukája csodás reggelije után gyalog indultunk meg a túrára. Először elvitt a kis pékségbe, ahol még az X faktor előtt dolgozott. Megismerkedtem a nénikkel, akikkel együtt töltötte a munkaidejét. Mesélt arról, hogy milyenek voltak a napjai a pékségben és megosztott velem néhány különösen privát történetet is. Míg ezekről beszélt folyamatosan mosolygott. A gyönyörű zöld íriszei is arról árulkodtak, hogy nagyon szeretett itt lenni.

A pékség után egy játszótérre vitt. Kéz a kézben sétáltunk a nyílt utcán, és valahogy nem tudtam levetkőzni az érzést, hogy valaki figyel. Jó párszor hátra fordultam, ami Harrynek is feltűnt.

‒        Emily, nyugi! – szorította meg a kezem, ahogy a hintákhoz sétáltunk. Ráültem az egyikre és Haz kezét elengedve belekapaszkodtam a láncokba.

‒        Miért álltunk meg itt?

‒        Ez az a játszótér, ahol gyerekként a legtöbb időt töltöttem – mosolyodott el.

‒        Kellemes hely. Nagyon tetszik az „Én vagyok a király” felirat a falon – pillantottam rá vigyorogva.

‒        Esküszöm, hogy semmi közöm hozzá.

Visszaérve a „kis” túránkról Anne a nappaliba csalt, míg a többiek neki álltak elkészíteni a vacsorát. Gyerekkori képeket mutogatott Harryről és vicces sztorikat mesélt. Elmondta, hogy Hazza babakorában pelenkázás közben fejbe pisilte saját magát. Beszámolt néhány ciki anyák napi műsorról és arról, hogy göndörke milyen rosszaságokban volt benne. Édesnek tartottam, hogy ezeket elmondta. Nagyon kedves volt tőle, hogy egyből családtagként kezelt.

A vacsora után Harryvel együtt zuhanyoztunk le.

‒        Megtudtam rólad pár olyan dolgot, amit nem akartam – nyúltam a tusfürdőért.

‒        Anya nagyon durva volt? – vette ki a kezemből a flakont, aztán nyomott belőle a tenyerébe.

‒        Nem, nagyon kedves volt – mosolyogtam rá. Viszonozta gesztusom és homlokon puszilt.

‒        Fordulj meg! – kérte.

Teljesítettem kívánságát, így a fehér csempét láttam magam előtt. Kezei lassan érintettek meg és lágyan simogattak. Először a hátamat mosta meg, azután a hasamat meg a combjaimat. Ajkaival apró csókokat hagyott a nyakamon meg a vállaimon. Megfordultam és a tusfürdőből nyomtam a tenyerembe. Összedörzsöltem a kezeimet, majd rákentem Harryre. Közelebb lépett hozzám és lehajolt, hogy összeérinthesse az ajkainkat. Csókja heves volt, ahogy egyre közelebb vont magához. Vágya nyilvánvaló volt.

‒        Ne itt! – nyöszörögtem.

Kínzó lassúsággal vált el tőlem, majd mindkettőnket leöblített. A törölközőinkbe csavarva mentünk vissza a szobájába. Alig hogy megtörölköztem, megéreztem Cicus kezeit a csípőmön, az ajkait pedig a vállamon. Megremegtem.

‒        Ezt nem kéne – figyelmeztettem.

‒        Miért? – motyogta a bőrömbe.

‒        Mert ez az anyukád háza, ezért mondtam, hogy ne itt – fordultam meg.

‒        Ez pedig a gyerekkori szobám, és az ágyam – villantott egy perverz vigyort. Az egyik ok az ötvenből.

‒        Nyugi, csöndben tudlak tartani, így senki sem tudja meg – hozta be a köztünk lévő távolságot.

Nem mozdultam. Hazza lehajolt és egy lassú, szenvedélyes csókba hívott. Karjaival átölelt, éreztem, ahogy megfeszültek az izmai, miközben felemelt. A pár lépésnyire lévő ágyra döntött, majd hirtelen eltűnt. Bezárta az ajtót, aztán az egyik táskájából szerzett óvszert, amit az éjjeli szekrényre tett. Visszatért hozzám és testem minden egyes négyzetcentiméterén apró puszikat hagyott. A levegő gyorsan felforrósodott a szobában. Egyre sűrűbben kapkodtam a levegőt, ahogy Harry nem sajnálva az időt játszott velem. Felbontotta az óvszert és engedte, hogy én húzzam fel merev férfiasságára. A műveletet szándékosan lassan hajtottam végre, aminek meg lett az eredménye. Haz mellkasa szabálytalan ritmusban, gyors tempóban emelkedett és süllyedt. Az ajkaim után kapott, ezzel egy időben óvatosan belém lökve magát. Az érzés hatására feltörő nyögés Harry szájában halt el. Felvett egy számára kényelmes, egyenletes tempót, ami még több nyögést csalt ki belőlem. A szája végig az enyémen volt, így nem csaptunk nagy zajt. Esély sem volt arra, hogy bárki is rájöjjön, mi folyik a szobában. Cicus egy hirtelen mozdulattal mélyebbre csúszott bennem, és ez vészesen közel sodort a csúcshoz. A lábaimmal átöleltem a csípőjét, igyekeztem a mozdulatai elébe menni. Egy határozott lökéssel eljuttatott mindkettőnket a csúcsra. Elvált az ajkaimtól és pihegve a mellkasomra hajtotta a fejét. Zilált tincsei közé túrtam és játszani kezdtem a barna fürtökkel.

‒        Szeretlek! – suttogtam. Felemelte a fejét, miközben lustán rám mosolygott.

‒        Én is szeretlek.