48.rész - szerencsére nem is kell

Sziasztok!

Először is, utólag is szeretnék nagyon boldog szülinapot kívánni az egyetlen Liam James Payne-nek! Másodszor, szerda van, ami azt jelenti, hogy megérkeztem a történet folytatásával. Ez az én ajándékom Nektek így a szünet utolsó napjára. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Éppen csak felöltöztem, mire Harry visszajött a fürdőből. Megfordultam minek következtében tetőtől talpig végig mért.

‒        Túl sok? – pillantottam rá, miközben végig simítottam a 1D-s felsőmön.

‒        Engem nem zavar – közelebb sétált hozzám – Valójában örülök annak, hogy szeretsz minket. Nagyon rossz lenne olyannal járni, aki nem szereti, amit csinálunk.

‒        Tudnál egyáltalán olyan lánnyal lenni? – néztem fel rá.

‒        Nem hiszem – rázta meg a fejét – De szerencsére nem is kell – csókolt meg.

Habozás nélkül mélyítettem el csókunkat a lábaira állva. Hazza keze becsúszott a pólóm alá, és felfedező útra indult a hátamon. A tarkójánál fogva közelebb húztam magamhoz, a másik kezemmel pedig a vállába kapaszkodtam. Azonnal szétrebbentünk, amint meghallottuk a hangos kopogtatást. Megigazítottam a felsőmet, és próbáltam a lehető legtermészetesebbnek tűnni, ahogy követtem szerelmemet az ajtóhoz. Niall meg Macy állt a küszöbünkön.

‒      Hű, ti nagyon egyre gondoltatok – jegyezte meg szöszi a pólómra pillantva. Mac is egy ugyanolyanban volt. Ezeket még együtt vettük a szülinapunkra, van pár egyforma cuccunk.

‒        Igazából azért jöttünk, hogy megkérdezzük indulhatunk-e? – figyeltem fel barátnőm hangjára.

‒        Persze, csak még egy pillanat – visszamentem a táskámért, és felvettem a kalapomat.

‒        Jól nézel ki kalapban – nyúlt Haz az éjjeliszekrényen lévő telefonjáért.

‒        Köszi – mosolyogtam rá – Egyébként, neked is nagyon jól állnak a fejfedők.

‒        Tényleg így gondolod? – csillant fel a szeme.

‒        Ühüm – bólintottam. Boldog mosollyal az arcán odasétált hozzám, majd összekulcsolta az ujjainkat.

‒        Ezt fontolóra veszem – apró csókot hintett az ajkaimra – Gyere, ne várassuk meg a többieket – húzott maga után, kifelé a helyiségből.

Amint átmentünk Liamékhez, számomra rögtön világossá vált, hogy kár volt sietni. Zayn a fürdőszobában birizgálta a haját, Louis pedig nagy nyugalomban jött velünk szemben egy szál alsóban. Liam volt az egyetlen, aki elkészülve várt, illetve sürgette a másik két fiút. Mi négyen leültünk a kanapéra, és onnan figyeltük a jelenetet.

‒        Mindig ez van? – kérdezte félhangosan a jobb oldalamon ülő Macy. Már éppen válaszolni akartam, hogy nem, de manó beelőzött:

‒        Mostanában nem, de amúgy ez az igazi formájuk.

‒        Tényleg? – pillantottam Niallre. Én nem láttam őket ilyennek.

‒        Igen – a szőke fiú megerősítésként bólintott is.

‒        Fura, azt hinnéd, már hozzá szoktak a reggeli rohanáshoz – szólalt meg Mac.

‒        Van, amihez nem lehet – figyeltem fel Harry hangjára.

Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Smaragd zöld szemeiben volt valami, amit nem tudtam hova tenni. Vajon, mire célzott ezzel?

A két fiú is elkészült, így végre elindulhattunk az interjúra. Macyt meg engem hamar elszakítottak a srácoktól és a közönség soraiba ültettek. A legfelső sor legszélén kaptunk helyet, így szerencsére nem voltunk szem előtt. A közönség egy részét – mint, ahogy az várható volt – a fiúk rajongói adták. Erre, mi is számítottunk, főként ezért húztunk fel 1D-s pólót.

A rajongók nagyon nyüzsögtek. Jó részük tőlünk sokkal fiatalabb volt, így nem is foglalkoztak velünk. Jó ötletnek bizonyultak a kalapok, amik eltakarták az arcunkat, ennek köszönhetően nem ismertek fel minket. A műsor lassan kezdetét vette, majd bejelentették a bandát, de mielőtt bejöttek volna, reklámot rendeltek el.

Eltelt nagyjából tíz perc, és mi türelmetlenül vártuk, hogy végre történjen valami. Megérkeztek a srácok, amit kitörő öröm és sikítás fogadott. Szépen sorban egymás mellé ültek, azután köszöntötték a nézőket. A műsorvezető üdvözölte a fiúkat, majd gratulált Zaynnek az eljegyzéshez, aki boldog mosollyal az arcán köszönte meg.

‒        Ha már így felhoztam ezt a témát – folytatta – Úgy hírlik, most mindegyikőtöknek van barátnője – nézett végig rajtuk érdeklődve.

‒        Igen, ez így van – erősítette meg Liam. A történelemben először mind az öt fiú mögött áll egy lány.

‒        Igaz az, hogy közülük ketten biztosan elkísérnek titeket az egész turnén? – kérdezte. Macyvel összenéztünk. Mi van?

‒        Nem – válaszolt Niall – A velünk lévő barátnőink csak a mostani írországi koncert sorozaton lesznek velünk.

‒        A két lány most is itt van? – a kérdés hallatán nagyot nyeltem.

‒        Nem – Harry határozottan hazudott, a szeme sem rebbent és a többi fiún sem látszott, hogy meglepődött volna az egyenes válaszon. Ebből baj lesz. Hirtelen elfogott a rosszul lét.

‒        Értem – nyugtázta a műsorvezető – Meséljetek, hogyan fogadták a rajongók, hogy már nincs szingli köztetek? – kérdezősködött tovább.

Számítottam bizonyos magánjellegű kérdésekre, de arra nem, hogy ennyire boncolgatni fogják ezt a témát, és ez nyugtalanított. Macy látta rajtam, hogy nincs minden rendben, ezért megfogta a kezem.

‒        Nyugalom – suttogta közelebb hajolva hozzám. Erősen megszorítottam a kezét.

‒        Vegyesek az érzéseik – felelte Zayn.

‒        Nagyrészt örülnek, de sajnos vannak olyanok, akik nagyon durván reagálnak, és ez mélyen elszomorít minket – tette hozzá Liam, aki nagyon megválogatta a szavait.

‒        Szeretnénk, ha ők is örülnének annak, hogy boldogok vagyunk.

‒        Ők is? Louis, mire gondolsz pontosan? – kérdezett vissza a műsorvezető.

‒        Arra, hogy mi örülünk egymás boldogságának – magyarázta.

‒        Így van – helyeselt Zayn – Most mindannyian párkapcsolatban élünk, és ez jó hatással van ránk. Korábban okozott feszültséget köztünk, hogy volt olyan, akinek nem volt párja. Ő kevésbé tudott örülni nekünk, de hála a jó égnek ez idővel elmúlt.

‒        Ez sajnos igaz. Kicsit frusztráló, amikor a többiek boldogok, te pedig egyedül érzed magad – szólt hozzá Harry is – És nem csak ez a gond. Nagyon nehéz olyan lányt találni, aki maximálisan támogató, és el tudja viselni azt, ami körülöttünk folyik – hirtelen halálos csönd lett, mindenki döbbenten figyelte Hazza őszinteségi rohamát.

‒        Igaza van, nehéz ilyen lányt találni, de azt hiszem, most sikerült – Niall törte meg a csendet.

Ajkain őszinte mosoly játszott és, ahogy Macyre pillantottam láttam, hogy elpirult. Egy egyöntetű ó hagyta el a közönség száját.

‒        Hát ez igazán kedves – jegyezte meg a műsorvezető mosolyogva – Úgy tudjuk, készítitek az új albumot, lehet erről valamit tudni? – váltott témát.

‒        Igen, nagy erőkkel dolgozunk rajta – mondta Liam.

‒        A Best song ever, amit nem sokára itt el fogunk énekelni – Louis-t félbeszakította a közönség üdvrivalgása – Ezen az albumon lesz megtalálható.

‒        A címéről döntöttetek már?

‒        Nem, egyelőre még azon dolgozunk, hogy időben elkészüljön – Zayn nyugodtan válaszolt.

‒        Mikor fogjátok kiadni? – kapták az újabb kérdést.

‒        Nem tervezünk szakítani a hagyományokkal – Niall mosolyogva beszélt.

Sóhajtottam egy nagyot, miközben elengedtem szőke barátnőm kezét. Megnyugtatott a témaváltás.

Pár kérdés után újabb szünet következett. Magamhoz vettem a táskámat és felálltam, amit Macy is érzékelt.

‒        Kimegyek a mosdóba – hajoltam közel hozzá.

‒        Rendben – lassan bólintott.

A mosdóba tett látogatásom után gyorsan visszamentem, bár sejtettem, hogy hosszú lesz a szünet. Igazam volt. Még javában rendezgették a helyet, ahol a fiúknak pár percen belül énekelniük kellett. A közönség izgatottan várta, hogy végre hallhassa a dalt, ami nem sokára meg is történt. A rajongók – beleértve minket is – együtt énekelték a Best song ever-t a bandával. A szám után a srácok visszaültek, és kaptak még néhány kérdést, majd az interjúnak vége lett. Szokatlan nyugodtság lett úrrá rajtam, amikor végre elhagytuk az épületet.

‒        Na, hova menjünk enni? – figyeltem fel Louis hangjára.

‒        A Nando’s-ba – elmosolyodtam szöszi válaszán.

‒        Az mindenkinek jó lesz? – kérdezte Liam.

‒        Igen – mondtuk kórusban.

Ebéd után újabb próba várt a srácokra. Minden rendben ment, Macyvel végig ott voltunk. Játszottunk kicsit Lux-val, de többnyire azért a próbát figyeltük.

Megváltásnak éreztem, amikor átléptem a hotel szobánk küszöbét. Gyorsan lezuhanyoztam és abban reménykedtem, hamar elalszom majd. Hazza csatlakozott hozzám az ágyban és átölelt.

‒        Minden rendben? – hintett apró csókot az arcomra.

‒        Igen, csak fáradt vagyok – motyogtam.

‒        Megkérdezheted – Nem kellett kimondania, anélkül is tudtam, mire gondol.

‒        Te tényleg nem örültél a többiek boldogságának? – megfordultam, hogy rá tudjak nézni.

‒        Volt idő, amikor nem – ismerte el – Láttam, milyen boldogok és irigy voltam rájuk, mert ők megtalálták azt, amit én is kerestem.

‒        Ezt úgy érted, hogy a többi barátnőddel nem voltál boldog? – fürkésztem kíváncsian.

‒        Nem igazán… valami hiányzott belőlük, kivétel nélkül mindegyikükből – sóhajtott fel szomorúan – Szerinted szörnyű ember vagyok, amiért nem tudtam velük együtt örülni? – feszülten figyelt.

‒        Nem – ráztam meg a fejem – Vannak helyzetek, amikor egyszerűen nem tudod azt tenni, amit kell – szinte láttam az arcán, ahogy megkönnyebbül attól, amit mondtam. Számít neki, mit gondolok.

‒        Szeretlek – csókolt meg.

‒        Én is – hajtottam a fejemet a mellkasára.

Hallgattam a szíve egyenletes dobogását, és végül ezt volt az, ami álomba ringatott.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Hajnali kettő volt és már harmadszorra néztem rá a telefonom kijelzőjére. Pár óra alvás után felébredtem, egyszerűen nem tudtam visszaaludni. Haz mellettem békésen szuszogott, de most ez sem segített rajtam. További negyed órán át forgolódtam, végül feladtam és kisétáltam a fürdőbe. Ezután nem mentem vissza az ágyba. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Tanácstalanul váltogattam a csatornák között, majd megálltam egy dokumentumfilmnél, ami az I. Világháborúról szólt. Néztem már egy ideje, amikor léptek zaja ütötte meg a fülemet. Az ajtó felé pillantottam, ahol megláttam Harryt.

‒        Cica, mit csinálsz itt? – álmos, rekedtes hangja betöltötte a teret.

‒        Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni – kikapcsoltam a tévét – Gyere, feküdj vissza, neked aludnod kell! – felálltam és megfogtam a kezét, aztán a szobánk felé húztam.

‒        Neked is azt kellene – bújt vissza az ágyba.

‒        Nem tudok aludni – feküdtem le én is.

‒        Gyere ide! – húzott magához. Átöleltük egymást, majd Harry elkezdett énekelni: – Don't try to make me stay or ask if I'm okay I don't have the answer – halkan énekelt, miközben szorosan fogott.

Nem épp egy altató dal jellegű számot választott, de a hatása meglett. A hangja betöltötte a fülemet és hamarosan elaludtam.

Késő délelőtt ébredtem csak fel, akkor is arra, hogy Hazza kelteget.

‒        Cica, ébredj fel! – hangja lágyan csengett. Kinyitottam a szemem és megláttam mosolygós arcát.

‒        Jó reggelt! – puszilt homlokon.

‒        Neked is – suttogtam álmosan, miközben felültem az ágyban – Mennünk kell valahova? – túrtam a szanaszét álló hajamba.

‒        Nem, csak szerettem volna, ha reggelizel, mert tegnap este elsumákoltad a vacsorát – magyarázta. – Éreztem, hogy nem fogja elfelejteni.

‒        Előbb kimehetek a mosdóba? – pillantottam rá.

‒        Persze – mosolygott rám.

Kimásztam az ágyból és a fürdőben szépen lassan rendbetettem magam. Felöltöztem, majd csatlakoztam Harryhez, aki a tévé előtt ülve várt rám.

‒        Talán kifosztottál egy pékséget? – néztem a dohányzó asztalon lévő péksüteményekre.

‒        Nem tudtam, mit ennél, ezért több félét hoztam – mondta, ahogy beleültetett az ölébe. Szeretem, hogy ilyen figyelmes.

‒        Köszi – mondtam, mire adott egy puszit az arcomra.

Elvettem egy sajtos rudat, azt kezdtem el enni késői reggeli gyanánt. Cicus közben kapcsolgatta a tévét.

‒        Lenne kedved egy lusta naphoz? – kérdezte bal karjával átölelve a hasamnál – Van néhány DVD a tévé alatt, nézhetnénk valamit – ajánlotta.

‒        Rendben – nyeltem le a reggelim utolsó falatját. Most úgy sincs valami sok kedvem kimozdulni.

Haz átültetett a kanapéra és a DVD-khez ment. Hangosan felolvasta a film címeket, majd mellém tette őket. Nagyjából tizenöt film volt.

‒        Na, melyik legyen? – fürkészett kíváncsian a szőnyegen ülve. Így magasabb voltam nála és fura volt, hogy ő néz fel rám gyönyörű zöld íriszeivel.

‒        A Rossz tanár vagy A Karib-tenger kalózai 4. része? – emeltem fel a szóban forgó filmeket csöppnyi gondolkodás után.

‒        Van időnk, szóval lehet mind a kettő – mosolygott rám – Melyik legyen az első?

‒        Szerintem a Rossz tanárral kezdjük, mert az nem tudom, milyen lesz, de A Karib-tenger kalózai az biztos jó – ajánlottam.

‒        Oké – Harry elvette a DVD-t, azután elkezdte beizzítani a dolgot.

‒        Hozok ki plédet – álltam fel.

‒        Rendben – átsétáltam a szobánkba és akkor hallottam meg, hogy csörög a telefonom.

Sietve nyúltam érte, de mire elértem, az illető letette. A nem fogadott hívás anyától volt. Gyorsan visszahívtam.

‒        Szia, Anya!

‒        Szia, Kicsim! – a hangja semleges volt, pedig azt hittem dühös lesz.

‒        Miért kerestél? – kezdtem el tanulmányozni a fehér falat.

‒        Arról volt szó felhívsz, ha kitaláltad, mikor jössz végre haza – némi ingerültséget fedeztem fel a hangjában.

‒        Ó… ne haragudj, de teljesen kiment a fejemből – ültem le az ágyra. Emily, hogy lehet ennyire szita az agyad?!

‒        Nem haragszom, csak vártam a hívásodat – jelentette ki. Na, persze!

‒        Oké… szóval… két hét múlva a hétvégén fogok hazamenni.

‒        Melyik napon?

‒        Szerintem vasárnap – gondolkoztam el.

‒        Hát, nem sietsz vissza – bukott ki anyából.

‒        Anyu, valami baj van? – ráncoltam össze a homlokom. Ne mondd, hogy hiányzok, mert amikor az egész nyarat a nagynénéim családjaival töltöm, akkor sem támad hiányérzeted irántam.

‒        Nem, nincs semmi gond. Beszéltél az apáddal? – váltott hirtelen témát.

‒        Igen, még a szülinapján – Mondjuk az már lassan egy hónapja volt. – Miért? – észrevettem, hogy Hazza belépett a szobába.

‒        Csak kíváncsi voltam beszél-e veled – bár nem láttam, tudtam, hogy vállat vont.

Szerelmem aggódva vizslatta az arcomat, amiből arra következtettem, nem lehetett túl jó az ábrázatom.

‒        Minden rendben van otthon? – kérdeztem, miközben rá mosolyogtam Harryre.

Elmosolyodott, aztán elvette a plédet az ágy végéből. Visszanézett rám, majd eltátogta, hogy kint vár, mire vigyorogva bólintottam.

‒        Tudtommal igen, miért? – kíváncsiskodott.

‒        Attól, hogy nem vagyok otthon, még szeretném tudni, minden rendben van-e – magyaráztam.

‒        Mindenki jól van – nyomatékosított.

‒        Jason hogy bírja az együtt élést?

‒        Meglepően jól. Bocs, Kicsim, de most le kell tennem – Hirtelen, de sietős lett.

‒        Jó akkor, majd beszélünk… szia! – búcsúztam el.

‒        Oké, szia! – anya gyorsan bontotta a vonalat. Ma még a szokásosnál is furább. Utálom a hangulatváltozásait.

A telefonomat visszatettem az éjjeli szekrényre, ezután csatlakoztam a szerelmemhez, aki csak arra várt, hogy visszaérjek és indíthassa a filmet.

‒        Minden oké? – ült le mellém, miután elindította a filmet.

‒        Igen, csak Anya volt, tudni szerette volna, mikor megyek már végre haza – bújtam hozzá.

‒        A reakciódból ítélve nem örült nagyon – állapította meg.

‒        Hát, nem. Már az se nagyon tetszett neki, hogy tovább maradtam – vallottam be – De most nagyon furán viselkedett.

‒        Nem tetszik neki, hogy elraboltam a kislányát? – fürkészett kíváncsian.

‒        Nem hiszem, hogy ez az oka. Furcsa, de sosem reagált rosszul arra, ha egy fiúval mentem haza – emlékeztem vissza. Inkább örült a boldogságomnak, ezért nem értem, hogy most miért reagált így. Bár, azok a fiúk mindig egy városban laktak velünk, így nem voltam messze tőle.

‒        Ha találkozom vele, úgyis megkedvel majd – nyomott puszit a homlokomra.

‒        Nagyon magabiztos vagy – jegyeztem meg felnézve rá.

‒        Csak tudom, hogyan kell megnyerni egy anya szívét, van gyakorlatom benne – magyarázta.

‒        Akarom én ezt tudni? – ráncoltam össze a homlokom.

‒        Nem hiszem – vigyorodott el.